A Mit eszik az ország? gasztrofelmérés-sorozat ötödik felvonásában közel 1500 szavazó véleménye alapján végre kiderült a magyarok kedvenc egészséges étele. A verseny kiélezettségét jól mutatja, hogy az első és a második hely között csupán 2 szavazat döntött. Az online felmérésből kiderült az is, hogy a válaszadók 57 százaléka táplálkozik egészségesen, több mint kétharmaduk pedig fogyókúrázott már élete során.
A magyarok kedvenc hazai és nemzetközi fogásai, süteményei és grillételei után az immár ötödik alkalommal meghirdetett Mit eszik az ország? online kutatásában ezúttal arra keresték a választ, hogy milyen egészséges ételeket fogyasztanak előszeretettel a honfitársaink.
A www.miteszikazorszag.hu oldalon közel 1500-an adták le voksaikat, az NRC netpanel rendszerét használva. A szoros versenyben a grillezett hús görög salátával nyerte el a magyarok kedvenc egészséges fogása címet. A nők körében is ez étel volt a legnépszerűbb, de a férfiaknál a grillezett hal salátával végzett az élen. Érdekesség, hogy a két megnevezett étel között összesítésben mindössze két szavazat volt a különbség.
A dobogó harmadik fokára a főzelékfélék fértek még oda, az első ötben pedig a zöldséges krémlevesek és a csirkemell színes zöldségekkel érdemelt még helyet. A top 10 a sajttállal, a párolt rizses sült csirkével, a töltött grillezett gombával, a tonhalsalátával és az édesburgonyával tálalt karfiolfasírttal lett teljes.
A fogyókúrák nemzete vagyunk
Az ötletgazdák ezúttal arra is kíváncsiak voltak, mit gondolnak a magyarok az egészséges táplálkozásról és annak milyen lehetőségeit választják. Ratkai Krisztina gasztro főszerkesztő, a kutatás megálmodója az eredményeket ismertetve elmondta, a válaszadók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egészségesen táplálkozik, 34 százaléka még nem, de szeretne egészséges ételeket fogyasztani, és csupán 8 százalék nem is figyel arra, mit eszik.
A legtöbb válaszadó 3-4 alkalommal eszik naponta és nagyon sokan törekednek arra, hogy minden nap fogyasszanak zöldséget- gyümölcsöt, eleget igyanak és kerüljék a cukrot.
Arra a kérdésre, hogy miért nem esznek egészségesen, az érintettek megközelítőleg fele felelte azt, hogy drágának tartja, 20 százaléknak nincs ideje rá, a kitöltők 12,9 százalékát pedig nem érdekli ez.
„A kutatás alapján elmondható, hogy a fogyókúrázók nemzete vagyunk. A válaszadók közel háromnegyede kipróbált már valamilyen módszert a súlycsökkentésre, és csak a 27 százalékuk nem fogyózott még sosem. A legnépszerűbb a szénhidrátcsökkentett diéta, és az általunk felkínált 10 módszer mellett még további 37 különböző diétát is megjelöltek a kitöltők. Ilyen volt a 16/8, a 90 napos, a svéd vagy a flexibilis diéta a teljesség igénye nélkül”
Ratkai Krisztina, gasztro főszerkesztő