2024-04-02

Fotóriporterekkel folytatódik a Reporter Slam

Április 19-én sokszorosan díjazott hazai fotóriporterek bemutatkozásával folytatódik a Reporter Slam. Ez az a német formátum, amikor újságírók színpadon beszélnek a munkájukról és legjobb riportjaikról. Ezúttal a képújságírás, a fotózsurnaliszták munkája lesz a középpontban. A Photoreporter Slam házigazdájának szerepét Litkai Gergely, a Dumaszínház humoristája vállalta.

A Mixát Dumaklubban április 19-én, 19 órától fellép Hajdú D. András szabadúszó fotóriporter, akia pekingi olimpiától kezdve a kongói esőerdőig nagyon sok helyen fotózott a világban, és dokumentarista fényképek mellett filmez és multimédiát is készít. Eddig 35 díjat nyert a Magyar Sajtófotó pályázatain, négyszer nyerte el a nagydíjat, kétszer pedig az amerikai Pictures of the Year díját.

Huszti István, a Telex, korábban az Index munkatársa, aki több mint 30 éve dolgozik fotóriporterként, így végigfényképezte a rendszerváltás utáni Magyarország képileg is legfontosabb eseményeit. Kétszer elnyerte a Magyar Sajtófotópályázat Nagydíját, legutóbb 2023-ban, amikor az ukrajnai háborúról szóló képriportjaiért Hégető Honorka- és Magyar Sajtódíjat is kapott.

Szabó Bernadett, a Reuters fotóriportere, korábban a Népszabadság munkatársa, aki az elmúlt 25 évben fényképezett többek között a 2006-os tüntetéseken, a vörösiszapkatasztrófánál, a tokiói olimpián és Ukrajnában. A menekültválságról készült képeiért Pulitzer Díjat kapott.

Zsolnai Péter, aki közgazdászból lett fotóriporter, és a Blikk munkatársaként a napi politikai és társadalmi történéseket mutatja be, 2018-ban a rabszolgatörvény elleni tüntetésekről készült fotóival megnyerte képriport kategóriában a Magyar Sajtófotó Pályázatot.

„Az események közelében leginkább a fotósok vannak. Képeik nemcsak átélhetővé teszik történéseket, hanem sokszor azok is „adják el” a cikkeket. A szövegközpontú magyar szerkesztőségekben mégsem ennek megfelelő a megbecsültségük. A mostani slam-mel ezen szeretnénk egy kicsit változtatni zseniális magyar fotóriporterek közreműködésével” – mondta Bogár Zsolt, a Photoreporter Slam szervezője. A bemutató idején zajlik a Magyar Sajtófotó-kiállítás, érdemes mindkettőre eljönni.

Hajdú D. András specialitása az emberközpontú dokumentarista fotográfia. „Egy barátom egyszer úgy fogalmazott, hogy vannak emberek, akik világítanak a sötétben, és én az ő történetüket mesélem el. Mert ezek az emberek motiválnak téged is, engem is: hogy jót tegyünk, hogy teljesebb életet éljünk, hogy boldogabbak legyünk.”

Huszti István szerint, amikor olyan sok a politikai manipuláció, a független fotóripoter szerepe is felértékelődik. „A mostani sajtóhelyzetben még fontosabb, hogy ott legyünk, hogy megmutassuk, valójában mi történik Magyarországon és az országhatáron kívül. Pláne, hogy a háború itt van a szomszédban.”

Szabó Bernadett mindent szeret fényképezni, magát a fotózást szereti, és azt, hogy ott lehet, ahol néha a történelem zajlik: „Bár a fotó nem változtatja meg a világot, naívan még mindig hiszek abban, hogy ha legalább egy emberben elindul valami attól, amit én megmutatok, akkor már megérte. Szóval igen, még hiszek a szakmámban.”

Zsolnai Péternek az tetszett meg a Photoreporter Slam-ben, hogy ténylegesen betekintést enged az alkotás folyamatába, és közel hoz olyan történeteket, amelyek fotóriporterekkel esnek meg. „Az embernek az egyik legnagyobb küzdelmet saját magával kell megvívnia, hogy tudjon alkalmazkodni a felgyorsult környezethez, találjon olyan témákat a mindennapi munka mellett, amelyek éberen tartják a kíváncsiságát és alkotói kedvét.  Mindezt olyan médiakörnyezetben, amelyben a hiteles fotóriporteri munkának egyszerre kell megküzdenie a fake news-zal, a mesterséges intelligenciával, a politikai populizmussal és a médiapiaci koncentráció mindenféle hatásaival.”

A Ringier Hungary már a formátum hazai megjelenésekor csatlakozott a projekthez támogatóként, mert a szervezőkkel együtt hiszünk abban, hogy az újságírói, illetve tényfeltáró újságírói tevékenység kiemelt értéket képvisel. A független média nap mint nap arra törekszik, hogy megmutassa a valóságot az emberek számára, segítve őket abban, hogy a mindennapjaikban a legjobb döntéseket hozzák.

A produkció fő támogatója a Budapesti Goethe Intézet.