Sajtószoba

Sajtótájékoztató 2007

2007-03-30

68

2007. március 30-án tartotta meg éves sajtótájékoztatóját Budapesten a Ringier, ahol 2006 eredményei kerültek terítékre.

Az országos napilapok piacán továbbra is legerősebb kiadó a Ringier. A Blikk, Nemzeti Sport és Népszabadság közösen az értékesített napilapok olvasói piacának 68%-át, az összes napilap hirdetési piacának 43%-át tudhatja magáénak. Napilapok terén a 2007-es évre a kiadó a lapok további márkaerősítését tűzte ki célul. A Ringier Magyarország éves bevétele 2006-ban több mint 2 milliárd FT volt, amely az előző évhez képest több mint 10%-os árbevétel növekedést jelent. 2006-ban a sajtópiac reklámbevételeinek 8%-át a Ringier Kiadó szerezte meg. Az ifjúsági lapok piacán a Ringier részesedése továbbra is 60% feletti az összes eladott példányszám alapján.

Papp Béla kiemelte a Ringier és Népszabadság Társadalmi Felelősségvállalás terén tanúsított jelentős szerepvállalását.

A Ringier Kiadó Magyarország kihangsúlyozta az elmúlt év eseményei közül a hot! sztármagazin indítását. A lap átlagosan 130.000 példányt értékesített augusztusi indulásától, a tervezett 70.000 helyett.

A Kiadó a Woman Network kitűnő eredményeit is az elmúlt év sikerei közé sorolja. A női lapok és a Nemzeti Sport márkakiterjesztései is nagy sikert hoztak, mind az Extra Kiadványok, mind a könyvpiac területein. A Képes Sport jelentős növekedést produkált az elmúlt évben.
Papp Béla kiemelte az események részleg további fejlesztési terveit. A tavalyi év eseményei közül a VP Park kimagasló eredményeit ismertette.

A Ringier Magyarország és a Népszabadság könyvkiadásai 272%-os ugrást mutattak a 2006-ban, összehasonlítva az előző évvel. A Ringier Europe budapesti központtal működő E-Media üzletága az elmúlt évben 1 millió letöltéssel büszkélkedhet. Saját mobil tartalomszolgáltatást indítottunk több mint 20 újságban, 4 országban.

A jövő kihívásai között említette az ügyvezető igazgató a 21.századi újságírás kérdését, melyben úttörő a Nemzeti Sport szerkesztősége, valamint a fiatalok megcélzását és a következő nemzedék nevelését, melyben jelentős szerepet játszik a Népszabadság - Ringier Oktatási Intézet.