Sajtószoba

Átadták a Ringier "Az év kutatói" díjait

2007-01-16

A Ringier Kiadó 2007. január 16-án átadta a 2006-os év kutatói díjait. Az eseményen a Ringier Kiadó az elmúlt év legkiválóbb kutatói teljesítményeit díjazta három kategóriában.

A saját alapítású díjat, amely idén került először átadásra, a Kiadó piackutatási osztálya ítélte oda. Az év kutatója Papp Csaba, a Szonda Ipsos munkatársa lett, Az év felfedezettje a Focus Studio, Az év projektje az AC-Nielsen – TNS – Unilever és a Ringier nevével fémjelzett Vienetta kutatás.

"A Ringier Kiadó kutatási díjaival szeretnénk kifejezni a velünk együtt dolgozó kutató ügynökségek, partnerek iránti megbecsülésünket. A díj odaítélésénél fontos szempont volt, hogy az adott céggel, személlyel milyen szakmai kapcsolatot alakítottunk ki, hogyan tudtunk együtt dolgozni, munkájukkal, proaktivitásukkal miként segítették a Ringier üzleti céljainak megvalósulását.

Az idei év különleges volt számunkra, mert sikerült olyan, Magyarországon hiánypótló kutatást véghezvinni, amely egy valós példán keresztül mutatja meg, hogy a nyomtatott sajtóban elhelyezett hirdetések milyen nagyban befolyásolják a hirdetők értékesítési eredményeit.

Ez a kutatás az év projektje díjat elnyerő Vienetta kutatás volt. Számunkra az év felfedezettje a Focus Stúdió, akik egész évben rugalmasan és hatékonyan vettek részt a munkákban. Az év kutatója Papp Csaba, a Szonda Ipsos munkatársa, aki a 2006-i évi Blikk stratégiai kutatás projektben kiemelkedő támogatást nyújtott. - mondta Máth András a Ringier Kiadó piackutatási igazgatója.

A díjátadó, amely az idei évtől kezdve minden évben megrendezésre kerül egy különleges helyszínen várta a kutatókat. A helyszín kiválasztása - Inda kortárs képzőművészeti Galéria - azt hivatott hangsúlyozni, hogy a kiadói szakma mozgatórugója, minden időben és helyen a kreativitás által átitatott újító, haladó szellemre épül.