Sajtószoba

“Közöd-kampány” a Blikktől

2009-02-10

175

A Blikk új kommunikációs arculattal és koncepcióval jelentkezik 2009 elejétől. A kreatív terveket a Carbon Group készítette. A februári kampány egy sorozat első része.

A napilap februárban jelentkezett pimasz tartalom-kampányával, amelynek középpontjában a Blikk márka friss, markáns stílusához illeszkedő, egy kisfiú és egy felnőtt közötti figyelemfelkeltő, meghökkentő párbeszédek állnak. Az új kommunikációs arculat követi a lap 2008 őszén történt megújulását tartalomban és layout-ban.

A hitelesség érdekében az ügynökség mindenképpen profi színészeket keresett, hiszen a markáns alakítás elsődleges szempont volt. Végül a Blikknek Szabó Győzőre esett a választása. “Győző nagyon ismert, és szokatlanul széles célcsoport számára hiteles színész. Az egyik oldalról igazi közönségsztár a Valami Amerika 1-2, a Megy a Gőzös vagy az Egy bolond százat csinál filmek által, ugyanakkor komoly színházi szerepei és a Beugró jóvoltából a magasabb státuszú célcsoporthoz is közel áll. Általa és a Carbon kreatív terveivel a Blikk márka olyan kommunikációt kap, amely ki fog tűnni a reklámzajból.”- mondta Baranyai Szabolcs, a Blikk marketingvezetője. Győző partnere a tulajdonképpeni főszereplő Somogyi Mátyás András.

A kampány tévében, rádióban, közterületi valamint online felületeken fut. Sorozat-reklám született: a két szereplő és az új arculat hosszú távon támogatja a Blikk márkát. Az idei évben több alkalommal is látható lesz a két szereplő újabb Blikk-kampányokban.

A Blikk reklámfilmje letölthető: a Pixter.hu-ról, a  http://www.pixter.hu/- ról.